Egy sajátságával egészen utolérhetetlenül magaslott ki kartársai közül, nevezetesen azzal, hogy tudása és alkotóereje egyenlő mértékben nyilvánult meg a gépészet és az elektrotechnika terén. Valóban nem lehet eldönteni, inkább gépészmérnöknek vagy inkább villamosmérnöknek valljuk-e őt. Ez az Istenadta kettős tehetség tette lehetővé, ami eddig másnak sehol sem sikerült, tudnillik, hogy mozdonyait az áramszedőtől kezdve az alvázig és a futóműig, a villamos berendezéstől a hajtóműig, minden részletében a maga eredeti eszméi szerint maga tervezze meg.

Verebély László

Kandó Kálmán 1869. július 10-én született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait a régi Fasori lutheránus-, majd a gyakorló főgimnáziumban végezte el. Az érettségi vizsga letétele után 1888 őszén beiratkozott a budapesti József Műegyetem gépészmérnöki szakosztályára. 1892-ben tette le utolsó szigorlatát, és kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet érdemelt ki magának. Egész tanulmányi ideje alatt kitűnt páratlan műszaki érzéke, nagy szorgalma és kivételes tudása.

Gépészmérnöknek tanult, de nagyon érdekelte a villamosság, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy negyedéves hallgató korában egy elektrotechnikai dolgozatával pályadíjat nyert, sőt szigorlati terve is egy villamos hajtású futódaru volt. Ezt a kettősséget kamatoztatta később a villamos mozdonyok tervezése során is, mert egyszerre látta a mozdony szerkezetét gépész szemmel, és a szerkezet működtetéséhez szükséges villamos berendezéseket villamos szemmel.

A (kötelező) katonai szolgálatnak a haditengerészetnél tett eleget, majd 1893 őszén, leszerelése után azonnal, Franciaországba ment, a párizsi Compagnie de Fives-Lille villamos gyárba, ahol az indukciós motorok gyártására rendezkedtek be. Kandó a szerkesztési osztályba kapott beosztást, ahol a motorok méretezésére teljesen új számítási eljárást dolgozott ki, lehetővé téve az indukciós motorok gazdaságos gyártását.

Szerencsére a budapesti Ganz és Társa gyár, amely már 1878-ban létrehozott egy "elektromos osztályt", szintén elsőrendű feladatai közé sorolta az indukciós motorok hazai gyártását. Megismerve Kandó Kálmán sikereit, 1894 őszén felkérték, térjen haza, és szervezze meg itthon a háromfázisú indukciós motorok gyártását. Kandó Kálmán ennek örömmel eleget is tett, és 1895-re már Ő lett a szerkesztési osztály vezetője.

Az indukciós motorok tervezése során érlelődött meg a gondolat Kandó Kálmánban, hogy ezeket a motorokat a vasúti vontatásban is hasznosíthatnák.

Egész további életét meghatározta ez a gondolat. Külföldi útjain megismerte az ottani vasúti megvalósításokat, elemezte, majd hazatérve továbbfejlesztette azokat. Első önálló fejlesztése egy 3kV-os háromfázisú 15 periódusú vasútvillamosítási rendszer volt, amelyet az olasz vasúttársaság kérésére tervezett, sikerrel.

Az első világháború alatt Kandó Kálmán volt, aki felismerte azt, mennyire rossz hatásfokkal üzemelnek az akkori gőzmozdonyok, és látta azt is, hogy a hőerőművek terhelése sem egyenletes. A két probléma megoldását, nagyon ésszerűen, abban látta, ha a vasutat villamosítják, de nem különálló erőművekkel táplálják, hanem bekapcsolják a jelenlegi elektromos hálózatba. Ehhez viszont egy olyan villamos gépre volt szükség, amely képes jó hatásfokkal működni 50 periódusú hálózati táplálással. Ekkor kezdte el tervezni a 16 kV-os egyfázisú, 50 periódusú fázisváltós vasútvillamosítási rendszerét.

Sajnos ennek elkészülét már nem érte meg. 1931. január 13-án még dolgozott, de már nem érezte jól magát. Vacsoránál az asztalnál ült, amikor előre bukott és szívszélhűdés következtében meghalt.

1931. január 16-án a Kerepesi temetőben megtartott gyászszertartáson az egész magyar műszaki világ mély fájdalma kísérte a Budapest főváros által adományozott díszsírhelyig.

1932. augusztus 17. volt az a nap, melyet már olyan régóta várt Kandó Kálmán, s melyet sajnos már nem érhetett meg. Ekkor volt a V 40.001 pályaszámú, első fázisváltós egységmozdonynak a műszakrendőri próbája.

Ezen mozdony sugárvetőire két "Kandó Kálmán" bronzplakettet helyeztek el tiszteletére, amelyen a próbáról való visszatérésekor Kelenföldön a MÁV elnöke és a Ganz gyár vezérigazgatója egy-egy koszorút helyezett el. Az így megkoszorúzott mozdonnyal - amit Alkotója csak elméjében, de anyagból soha nem látott - érkezett a Keleti pályaudvarra a bizottság, ahonnan a Kerepesi temetőben nyugvó Alkotó sírjához vonultak, hogy az alkotott mű által hozott két koszorúval róják le a magyar műszaki világ hálás, soha el nem múló kegyeletét.

Kandó Kálmán hitvallása a munkáról:

A legfontosabb az életünkben, hogy a munkát önmagáért szeressük. Mert a munka adja életünk igazi értelmét és tölti ki azt tartalommal. Életünk csak akkor lehet boldog s kiegyensúlyozott, ha annak munkás létét nem a muszáj és a robot érzése uralja, hanem a munkát szeretve, örömmel dolgozzuk. Aki pedig a munkát szereti, az szívvel-lélekkel dolgozik, munkájába beleadja minden tudását, tapasztalatát és minden igyekezetével azon van, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Ennek következtében az csak jól fog dolgozni és a munka sohasem lesz robot számára.